A terület a kedvező feltételek miatt már a neolitikumban is lakott terület volt, majd a későbbi korok során is. (Bronzkor, Népvándorlások-honfoglalás kora) A település helyén és környékén a honfoglaláskor szláv-bolgár népek laktak, akik azután az Ond törzsek tagjaival keveredve elmagyarosodtak a szentkeresztség felvétele után a Tisza, Körös és Kurca partjain, leginkább apró halászfalvak alakultak, s miután Szentmárton régi és jelenlegi területe is kiemelkedett a körülvevő akkori mocsarak, tavak közül, feltehető, hogy itt is halásztelepülés állt, mely a többiek templomos központjává vált. A Hármas-Körös alsó folyásának bal partján elterülő Kunszentmárton város: középkori eredetű település. Nincs okunk kétségbe vonni azt a feltevést, hogy már államalapító Szent István királyunk idejében a templomos helyek közé számított. A Váradi Regestrum valamikor 1212-1215 között "Mortun falu" néven említi először. A falu 1239-ben kunszállás lett, miután IV. Béla befogadta Köttönyt, menekülő kunjaival, s így itt is kunok települtek le. A tatárjárás Mártonfalvát is érte, de ezután sem maradt lakatlan. A tatárjárás pusztításai után IV. Béla a Tiszántúlon telepítette le a kunokat, akik a keresztény hitre térve fokozatosan feudalizálódtak, majd felvették az itt talált magyarok szokásait. A község - Kunhegyeshez, Kunmadarashoz hasonlóan - róluk kapta és máig megőrizte a "Kun" előnevet. A régi Kunszentmárton feltehetően akkor vált községgé, amikor a kunok a XIV. század második felében véglegesen felvették a kereszténységet, és a sátorlakásokat szilárd anyagú házakkal váltották fel. 1418-ban már mint község szerepelt. Hunyadi János 1447. december 27-ei levelében is feltűnik a neve, mint Szentmártonszállás. Ebben az időben a jászkunokat bizonyos kedvezmények illették meg: vám- és adófizetési kedvezmények. 1521-ben Lajos király Radics-Bozics nevű rácnak adományozta, aki a török elleni küzdelemben tűnt ki. Miután a török Budát csellel elfoglalta, Izabella királyné a koronával megállt itt. 1552 szeptemberében Kunszentmárton is török megszállás alá került. Szerémi György írja, hogy az egyik lengyel származású királyi testőr útközben súlyosan megbetegedett, majd meg is halt, akinek temetése után Izabella királyné a szertartás végzéséért gazdagon megjutalmazta az akkori kunszentmártoni plébánost. A magyarságba lassanként beolvadó kun lakosok életét török támadások dúlták fel. 1552-ben az egri vereség szégyenétől hajtott török csapatok tették lángok martalékává a helységet, de lakói hamarosan visszatértek és újrakezdték építő munkájukat, olyannyira, hogy egy 1557-ben keletkezett irat ötven jobbágytelek királyi adományozásáról tudósít. Ekkortájt Kunszentmárton nemcsak a törököknek fizette az adót, hanem az egri várnak is, ennek ellenére a gyulai várkapitány szintén több ízben megsarcolta. 1566. szeptember 2-án Gyula török kézre került, így a község végleg török területté vált. 1567-ben 92 család, 1579-ben 90 család élt a településen. Az 1593 tavaszán kezdődött tizenöt éves török hadjárat eseményei végzetes pusztulást hoztak Kunszentmártonra. Ekkor vált 11 kun szállással együtt néptelenné. Nem tudunk választ találni arra a kérdésre, milyen arányban költözhettek vissza az elmenekült lakosok a XVIII. századi újratelepítést megelőző időszakban, de volt visszatelepedés 1670 táján is: a helynevek megmaradása szintén azt jelzi, hogy bizonyos számú, állattartással foglalkozó szórvány csoport őrizte meg és hagyományozta át az újonnan betelepülők számára a helyismeret nélkülözhetetlen adatait.1687-ben Széchenyi István birtoka lett mint puszta. Lipót 1702-ben az egész Jászkunságot eladta a német lovagrendnek.

Az elnéptelenedett kunszentmártoni pusztát 1717 és 1719 között Jászapátiból és egyéb jász helységekből kirajzó lakosok népesítették be újra. Megtartották a község ősi nevét, amely a hagyománytiszteleten túl a jogfolytonossághoz való ragaszkodást is kifejezte. Otthonaikat a középkori településtől néhány kilométerrel távolabb, árvízmentes magaslaton építették fel , hasonlóképpen templomunkat is, pedig akkor még kijavítható állapotban lehetett az úgynevezett Telekhalmon lévő Árpád-kori szentegyház. (romjait régészeti bejárások alkalmával Rómer Flóris 1876-ban még látta, ma már csak alapfalai rejtőznek a föld alatt. )

Lakossága ezután gyorsan gyarapodott: 1719. év végén 700-800, 1745-ben már 1200-1500 fő volt. Az újraépített Kunszentmártonban az utcasorok kialakulása mellett, a XVIII. században háromszor került sor templomépítésre: az 1719-ben létesített ideiglenes kápolnát 1743-45 között új, 14 öl magas tornyú templom váltotta fel, majd 1784-re elkészült a mai késő barokk stílusú templom is, a Szent Márton-plébániatemplom. Ezzel egy időben épült a Nagykun Kerület székháza, amely néhány évtizedre az igazságügy és igazságszolgáltatás kerületi központjává tette Kunszentmártont II. József császár.

A gazdasági fellendülésre jótékonyan hatott az l745-ben kiadott redemptionális diploma, melynek erejével a német Lovagrendek l702-ben eladott Hármas Kerület /Jászság, Nagy- és Kiskunság / lakossága az előírt összeg lefizetésével megválthatta magát a földesúri fennhatóság alól. A Jászkun Kerület kölcsönt vett fel, ebből fizették ki a Német Lovagrendet, mint birtokost; a jász és kun települések népe - az anyagi hozzájárulás mértékének megfelelően - földterülete kapott a középbirtokból. Kialakult egy jelentős vagyonnal rendelkező réteg, de akik nem tudtak a közköltségekből részt vállalni, nem juthattak saját földhöz, és a község irányításában sem kaphattak jelentősebb szerepet. 1782-ben révprivilégiumot adományozott a helységnek. A lakosság számbeli növekedése folytonos és töretlen, annak ellenére, hogy 1739-ben a másfélezernyi lakosságból több mint 800-an estek a pestisjárvány áldozatául.

A fejlődést az igazolja legjobban, hogy I. Ferenc aláírásával Kunszentmárton 1807-ben városi rangot kapott, s ehhez kapcsolódóan négy országos vásár és szerdai napokon hetipiac tartásának jogát nyerte el. 1800-ban 4016, 1828-ban 5991, 1852-ben 7485, 1880-ban 9608, 1910-ben 10921 lakója volt Kunszentmártonnak és nagy kiterjedésű határának. Jelenleg is hasonló a város lakosságszáma. 1806-ban az első híd is megépült a Körösön. Az 1807-ben várossá nyilvánított Kunszentmárton a XIX. század második felére 26 ezer hold termőterületet mondhatott magáénak, s a lakosok közül 1194 rendelkezett 20-30, illetve 50-100 hold közötti földbirtokkal. Egy 1863-ból származó kimutatás 2254 lovat, 1846 igavonó ökröt, 2337 szarvasmarhát és 17716 juhot tüntet fel. Az iparosodás színvonalát mutatja, hogy a jelzett év folyamán 54 szűcsmester, 34 ács, kőműves és molnár, 23 asztalos, l7 kerékgyártó, valamint jó néhány bognár, kalapos, szijjártó és lakatos talált megélhetési lehetőséget Kunszentmártonban. Az iparosoknak a helyi, főként az állattartásra épülő és annak nyersanyagát felhasználó, feldolgozó rétege az összlakosság 13%-át tette ki. A mesterségek szélesebb körű elterjedése bővítette a kereskedelmi hálózatot, növelte az árucsere lehetőségeit. Érthető, hiszen a megtermelt, előállított iparcikket el kellett adni. Az árusítás boltokban történt, amelyek felett a város gyakorolt ellenőrzést, s a befolyó jövedelem a város kasszáját gyarapította.

Természetesen a 18. század végén csak néhány bolti helységgel rendelkezett az elöljáróság, ezeket szabályos árverés keretében adta bérbe 4-6 évi időtartamra. A másik kereskedési forma:a vásárokon, piacon való árusítás szélesebb népréteg számára vált hozzáférhetővé, itt nagyobb lehetőség nyílt az alkudozásra, hiszen itt maguk az iparosok kínálták termékeiket. A gyékényen és ponyvás sátrakban kirakott árucikkek széles választéka csalogatta a vevőket. Az iparosok kívánságára a város lehetővé tette, hogy az országos vásárok két napon át tartsanak.

1885-ben megépült a Szolnok-Tiszatenyő felől érkező vasútvonal melyet 1887-ben építettek tovább Szentesig. Ez pozitív hatással volt a demográfiai növekedésre, így 1888-ban Kun-Szent-Márton 14417 kh-on terült el, 2192 házában 1755, főleg katolikus vallású ember élt. A múlt század végén bizonyos közigazgatási átszervezés történt az országban, ebből következett, hogy Kunszentmárton 1895-ben elvesztette városi rangját, s a települést nagyközséggé minősítették vissza. Ez a sérelmes állapot majdnem egy évszázadig tartott, míg végül az Elnöki Tanács rendelkezése folytán Kunszentmárton 1986. január 1-jei hatállyal ismét a városok kategóriájába került.

A Szovjet Hadsereg egységeinek a Körös vonalán 1944. október 6-án hajnalban megkezdett offenzívája igen eredményes volt. Ellenállásra és harcra egyedül Kunszentmártonnál került sor. Október 6-án hajnalban a város utcáin magyar katonákkal harc alakult ki. Erre a szovjet erő a Szentes felé vezető országút melletti temetőbe húzódott és onnan kezdte meg az ostromot, amit repülőtámadással készítettek elő. Egy bomba a templomkertbe esett. Két éjszakát és három napot töltött a lakosság a pincékben, bár nem volt súlyos harci tevékenység. Október 8-ára emlékeznek, amikor a Főtéren hallották a felállított ágyú állandó dörgését. Október 9-én a szovjet erők belőtték a várost, s mindhárom templomot eltalálták. A német repülők állandó támadása ellenére még aznap elfoglalták és birtokba vették a várost. Az új élet megindulása a kommunisták aktív közreműködésével történt. Már 1944. október 12-én népgyűlést tartottak és 12 tagú munkástanácsot választottak. 1944. október 9-én megalakult az MKP helyi szervezete. 1945. február 8-án alakult meg a helyi Nemzeti Bizottság és átvette a munkástanács szerepét és feladatkörét. Az MKP javaslatára 1944. december 26-án megalakult a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetségének helyi szervezete és előkészítette a földosztást. A földosztó mozgalom Kunszentmártonban már jóval az FM rendelet előtt megkezdődött. 1945. március 20-áig már 130 családot juttattak földhöz, összesen 271 kh földterületen. Májusban 747 ember kapott földet, 31 birtokot koboztak el, 8 db. 100-200 kh-as birtokot osztottak fel, de meghagytak tartaléknak 3 db. 200 kh feletti birtokot. 224 igénylőnek nem tudtak földet adni. Az 1947-es választások az MKP egyértelmű győzelmét eredményezték. 1948 júniusában az MDP kunszentmártoni szervezetének megalakulásakor mintegy 1000 tagja volt. Az 1950. október 22-ei választásokat követően hamarosan létrejött a községi és járási tanács, Kunszentmárton járási székhely lett. 1948. október 15-én alakult meg Szolnok megye második termelőszövetkezeti csoportja a "Zalka Máté" 75 kh területen 12 alapító taggal. 1949. őszén államosították a helyi téglagyárat, és 1500 kh területen megkezdte működését az Állami Gazdaság. 1950-ben kezdődött meg a másik vasúti szakasz, a Lakitelek-Kunszentmárton szakasz megépítése, amely összeköttetést jelentett a térség kisebb településeinek a várossal.

A termelőszövetkezeti mozgalom egyik élenjáró települése volt Kunszentmárton, már a kezdet kezdetén jelentős területtel alakult meg két szövetkezet. A társadalom átalakulásához az iparosok ktsz-be tömörülése is nagymértékben hozzájárult. 1960-ban az állami ipartelepeken 341, a szövetkezeti ipartelepeken 223 fő dolgozik, a magánkisiparosok száma 121. Az ekkor meglévő 10 állami ipari üzemet később, az 1960-as évek végén koncentráltan fejlesztik, s belőlük alakul meg a BVM, a Pannónia Szőrmeipari Vállalat helyi gyára, a Ruházati Ipari Vállalat helyi üzemegysége. Ugyanakkor az államosított téglagyárat is korszerűsítik. A hatvanas évek közepén meginduló iparosítási folyamat során építő-, könnyű-, és élelmiszeripari üzemek települtek a községbe. A nagyüzemi mezőgazdaság egy 12.600 hektáron gazdálkodó termelőszövetkezet és állami gazdasági kerület képviseli.

A rendszerváltás utáni önkormányzatok fő eredménye, hogy az első levezényelte a politikai rendszerváltást.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kunszentm%C3%A1rton